A turisztikai idény alatt a Készenléti Rendőrség (KR) elsődleges feladata a főváros, a Balaton és a Velencei-tó, valamint a Tisza-tó régiójában a közbiztonsági ellenőrző tevékenység támogatása, a közterületi járőrszolgálat megerősítése, a nagy tömegeket vonzó kulturális rendezvények biztosítása - olvasható a rendőrség honlapján.
A KR állománya az idei turisztikai szezonban a lovas, a kutyás, a gyalogos és a gépkocsizó járőrszolgálat mellett mától önjáró elektromos eszközzel végrehajtott szolgálatot, valamint 2022. június 1-jétől kerékpáros járőrszolgálatot is ellát a fővárosban a nyár végéig.
Jelenleg minden nap 10 órától 20 óráig önjáró elektromos eszközzel a Budai Várban, míg 10 órától 22 óráig elektromos kerékpárral a Margitszigeten szolgálja a rendet és védi a közbiztonságot egy-egy járőrpár.
A korábbi évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a kerékpáros, valamint az önjáró elektromos eszközzel végrehajtott szolgálati formához mind az állampolgárok, mind a turisták pozitívan viszonyultak, megjelenésüket örömmel fogadták, szívesen és bizalommal fordultak az egyenruhásokhoz kérdéseikkel, problémáikkal, és előszeretettel fényképezték őket az elektromos kétkerekűvel is - írta a rendőrség.

Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni