Komoly vita alakult ki a VIII. kerületi képviselő-testületben arról, hogy kifizethetik-e a leköszönő vezetők ki nem vett szabadságai után járó pénzt. (A november 28-i ülésről készült videót itt tudja megnézni). Akkor a testület úgy döntöttöt, hogy leveszi napirendről a kérdést, Pikó András polgármester pedig felkérte a jegyzőt, hogy vizsgálja meg a kifizetés körülményeit, illetve annak szabályosságát.
Czukkerné Pintér Erzsébet elvégezte a vizsgálatot, annak eredményéről pedig december 19-én szavazhat a közgyűlés. Az előterjesztés szerint Sára Botond szabadságütemezésével kapcsolatban akadt néhány hiányosság.
- Amikor Sára Botondot 2018. július 8-án megválasztották, elő kellett volna terjesztenie az azévi szabadságütemezését, arról pedig a testületnek szavaznia kellett volna. Ez nem történt meg, csak 2019 elején adott tájékoztatást idei terveiről.
- Idén január 31-ig nem született előterjesztés a szabadságok mértékének megállapításáról, a felhasznált és ki nem adott szabadságokról. A képviselő-testület csak február 21-én kapott tájékoztatást erről.
- Sára Botond nem tüntette fel a beterjesztett ütemezésben a részére járó valamennyi nap felhasználására vonatkozó javaslatát.
- Ezek a dokumentumok az alpolgármestereknél is hiányoznak.
Mindezek ellenére a jegyző szerint jogos Sára Botond 83 napos szabadságmegváltási-igénye. Ennek alapja a közszolgálati tisztségviselőkről szóló 2011-es törvény, amely speciális jogosítványokkal ruházza fel többek között a polgármestereket. Az ő esetükben a szabadságok nem évülnek el, azokat maguk előtt görgethetik egészen addig, amíg szolgálati jogviszonyban vannak.
Ezek alapján Sára Botondnak jár a bruttó 3,8 millió (nettó 2,53 millió forintos szabadságmegváltás).
Sára mellett Sántha Péterné leköszönő alpolgármesternek is jár szabadságmegváltás, méghozzá 87 nap, amelynek "értéke" bruttó 3,59 millió forint (nettó 2,39 millió). Görhöny Ádám alpolgármesternek 31 napja maradt, ezért bruttó 1,31 milliót (nettó 873 ezer) kap majd az önkormányzattól. A három városvezető összesen bruttó 8,7 milliót kap, amelyet még terhel mintegy 1,5 millió forint munkaadói járulék. Ezt a több mint 10 millió forintot az általános tartalékból fedezi majd az önkormányzat.
Pikó András újonnan megválasztott polgármester korábban egy Facebook-posztban kelt ki a szabadságmegváltások rendszere ellen, mondván nem tisztességes, hogy egy "átlagos" munkavállalónak évente el kell számolnia a szabadságával, ha pedig nem veszi ki azt, akkor elvész. A korábbi vezetők
...megtehették, hiszen kötetlen munkaidőben dolgoztak, egymás között intézve az ügyet érdemi ellenőrzés nélkül, a közönséges halandóknak nem járó el nem évülést kihasználva. Most jönnek és kérik, ami szerintük jog szerint jár - erről a képviselők vitáznak majd, de én személyesen erkölcstelennek tartom a szabadságmegváltás ezen formáját. Október 13-án a józsefvárosiak többsége biztosan nem erre szavazott.
- írta Pikó András.
A leköszönő polgármesterek szabadságmegváltása azóta lett téma a sajtóban, hogy lapunk egy hónappal ezelőtt megírta: T. Mészáros András volt érdi polgármesternek 160 napja maradt bent, amelyért nettó 4,9 milliót kap. Ennek nyomán a blikk.hu is készített egy összefoglalót. Ebből kiderült, hogy például Szombathely volt polgármestere Puskás Tivadar 129 napért 5,9 millió forintot kap, Vattamány Zsolt volt erzsébetvárosi polgármesternek 118 nap után 5,5 millió jár. Láng Zsoltnak II. kerület leváltott polgármesterének 154 nap után 7,3 millió jár.
A ferencvárosi képviselő-testület éppen ma tárgyalja Bácskai János volt kerületi vezető szabadságmegváltását, neki 71 nap után bruttó 3,33 millió forint jár. Korábban 79 napról volt szó.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit