A Heves Megyei Online híre szerint a Katasztrófavédelemhez 14.37-kor érkezett bejelentés, hogy robbanás volt az erőműben. A helyszínre a tiszafüredi és hevesi tűzoltók vonultak ki, majd a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat munkatársai is bekapcsolódtak a mentési munkálatokba - áll a portál szemléjében.
Nagy Csaba megyei katasztrófavédelmi sajtószóvivő azt közölte, hogy a robbanás tisztázatlan körülmények között történt. és azt mondta, hogy a tűzoltók négy embert hoztak ki a létesítmény alagsorából.
A heol.hu információi szerint összesen nyolcan sérültek meg, Közülük négyen súlyos, négyen könnyebb égési sérüléseket szenvedtek. A súlyosabb sérültek közül egy embert a Honvéd Kórházba, kettőt Debrecenbe, egyet pedig Miskolcra szállítottak. A könnyű sérülteket az egri Markhot Ferenc Kórházban látják el.
A település polgármestere, Magyar Csilla Facebook-posztjában egyelőre csak annyit írt, hogy üzemi baleset történt, és hivatalos tájékoztatást majd az erőmű vezetése és a hatóságok fognak tenni.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter