Rétvári Bence közlése szerint az oktatásra szánt források jelentős hányada a béreket fedezi - írja az MTI. (Iskolakezdés: 4325 tanár hiányzik.)
Az államtitkár kitért arra, hogy jelenleg zajlik egy 125 milliárd forintos iskolafejlesztési program: több mint 80 milliárd az állami iskolákat, a fennmaradó összeg az egyházi és alapítványi iskolákat érinti. A fejlesztéseknek köszönhetően minden ötödik diák iskolai környezete megújul - mutatott rá.
Rétvári Bence beszámolt a költségvetési forrásból megvalósuló torna-, tanterem és uszodafejlesztésekről is, az első ütemben 22 milliárdot, a másodikban 16 milliárdot fordítanak erre a célra.
Az államtitkár hangsúlyozta: a köznevelés digitális fejlesztése során a múlt tanévben 50 ezer laptopot osztottak ki hazai és uniós forrásból. Emellett 24 ezer táblagépet, 5 ezer projektort, 3 ezer interaktív táblát és 14 ezer asztali számítógépet is eljuttattak az iskolákba, összesen 33 milliárd forint értékben.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!