A 41 éves V. Mártonné és a 42 éves S. Katalin 2018. május 29. és június 18. között egy kozmetikai cikkeket forgalmazó cég ferencvárosi raktárából félmillió forint értékben kozmetikai termékeket lopott.
A két budapesti nő alkalmazottként dolgozott a cégnél, így jutottak a termékekhez, amiknek egy részét lakásukban tárolták, a másik részét a cég csomagolóhelyiségében rejtették el. Az elkövetők az ellopott cikkeket budapesti szépségszalonokban értékesítették - olvasható a police.hu-n.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói összehangolt akció keretében 2018. június 21-én elfogták S. Katalint és társát, valamint azt a három nőt, akik a lopott termékeket megvásárolták. A rendőrök az elkövetők lakásaiban, autójukban, valamint a cég csomagolóhelyiségében elrejtve félmillió forint értékben, több száz kozmetikai terméket találtak és foglaltak le. A nyomozók S. Katalint és társát folytatólagosan elkövetett lopás bűntett, a három vásárlót orgazdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel