Ahogy beköszöntenek az első hűvösebb őszi napok, ma már menetrendszerűen érkeznek tucatjával, akár százszámra a lakásokba a telelni vágyó ázsiai márványospoloskák.
Az idei invázió időpontja időjárásfüggő, bő egy hónap múlva kezdődhet. Így az ősszel akár minden eddiginél több rovar lepheti el az épületeket.
A 2016-2018 közötti felderítésünk alapján megállapítható, hogy a faj országszerte jelen van. Így a tudományos munka most már leginkább a védekezésre összpontosul - mondta Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszékének docense a portálnak.
A szakértő szerint nagyon valószínű, hogy az ázsiai márványospoloskára kétgenerációs fajként tekinthetünk Magyarországon: adott évben két alkalommal jutnak el a tojástól az imágó (kifejlett rovar) állapotig.
A szakember korábban az InfoRádióban úgy fogalmazott: nem hatja meg a poloskákat, hogy a kajsziszüret már a vége felé tart, mert átmennek a következő szezonális gyümölcsre, az őszibarackra, az érőfélben lévő almatermésekre. Ez a poloskafaj nem túlságosan válogatós, a fák termésén, a zöldség- és szántóföldi növények termésein egyaránt előszeretettel szívogatnak.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót