A távozásuk pontos okáról egyelőre keveset tudni, de az orvosok között vannak, akik más állami intézménybe mennek át, és vannak olyanok is, akik a magánellátásba távoznak.
Az egészségügyben egyébként felmondási tilalom van, de az érintett orvosok, akik között rezidensek is vannak, még a tilalom előtt adták be a felmondásukat.
„A Péterfy Kórházból távozó szakorvosok közül kettő egy-egy másik állami fekvőbeteg-intézményben lett osztályvezető főorvos, tehát az állami egészségügyi rendszer semmilyen veszteséget nem szenvedett el, ők előreléptek szakmai pályájukon. A kórház azóta felvett egy szakorvost és 1 rezidenst, két további rezidens felvétele pedig folyamatban van. Az osztály működése 7 szakorvossal és 3 rezidenssel zavartalanul zajlik jelenleg is, az intézményben semmilyen beavatkozás nem maradt el” – írta a portálnak a Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ).
Tegnap az RTL is arról írt, hogy sokan felmondtak a kórházban, de ők számot még nem tudtak mondani.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol