Welsz Tamás által vezetett Charity March (CM) nevű segélyszervezet hazai "ügyfeleiről" is adatokat szolgáltatott a rendőröknek halála előtt a múlt héten elhunyt Welsz Tamás - értesült a Magyar Nemzet. A lap információja szerint a Simon-üggyel összefüggésbe hozott Welsz olyan dokumentumokat is átadott a hatóságoknak, amelyek alapján kideríthető, hogy a szervezet milyen cégektől és magánszemélyektől kapott támogatásokat.
"Ezekből az iratokból és adathordozókból kiderülhet az is, hogy az említett támogatók a segélyszervezet afrikai akcióihoz csatlakozva milyen összegeket igyekeztek eltüntetni a magyar adóhatóságok elől, valamint az is világossá válhat, hogy kik használták pénzmosásgyanús ügyleteik leplezésére a segélyszervezettel tartott kapcsolatukat, illetve a CM segélyakcióiban történt részvételüket" - írja a napilap.
A Nagyar Nemzet úgy tudja, hogy a lefoglalt iratok és számítógépes fájlok nemcsak neveket és összegeket, de a segélyszervezet által mozgatott pénzek útját is tartalmazzák.
Welsz halálának pontos okát tartalmazó orvos szakértői vélemény a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésére még egészen biztosan nem készül el, legkorábban csak a jövő héten - idézi az Index a kormányközeli lapot.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok