A területi kamarák és az elnökség tagjai is megfogalmazták javaslataikat, amelyek mentén folyamatban van annak a javaslatcsomagnak a kialakítása, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a döntéshozók felé el kíván juttatni - ezt írta a Népszavának a kamara.
A testület válasza azt jelenti: Parragh László elnök azelőtt mondta el a kamara álláspontját, hogy a testület fórumai megvitatták, részleteiben kidolgozták volna azt.
Mindezek ismeretében kevéssé meglepő, hogy a fővárosi iparkamara sem áll ki az országos szervezet és vezetője mellett. Szerdai közleményük szerint nem is ismerik a javaslat mögötti koncepciót és számításokat - írta a napilap.
Még november közepén Parragh a mikro-, kis- és középvállalkozói szektorban az iparűzési adó teljes elengedésére tett javaslatot. Később pedig már arról beszélt, hogy ágazattól és árbevételtől függetlenül képzelné el az intézkedést, ráadásul nemcsak 2020-ban, hanem 2021-ben is. Mivel az iparűzési adó az önkormányzatok fontos, meghatározó bevétele, helyhatóságok sora tiltakozott. Az adóelengedés különösen Budapestet sújtaná.
Azóta Orbán Viktor kormányfő a javaslat egy valamivel enyhébb verzióját november 13-án úgy minősítette: "meredek, de azért fel lehet rajta kaptatni."
Csütörtökön pedig Gulyás Gergely kancelláriaminiszter úgy fogalmazott, hogy egyelőre nincs döntés sem a helyi iparűzési adóval kapcsolatban, sem más adókról.
Nem túl népszerű az MKIK
Parragh László 2000 óta vezeti az MKIK-t, de a tagságról csak 2007-ig visszamenőleg sikerült adatot találnunk - írta a napokban a G7. Onnantól kezdve tavalyig 40 százalékkal, 31 ezerről 19 ezer alá esett a taglétszám, vagyis a jelek szerint egyre kevesebben tartják hasznosnak a tagságot az elvileg őket képviselő szervezetben.Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta