Meg kell teremteni a lehetőségét a koronavírus elleni ötödik oltás beadásának – mondta az ATV Híradójának Rusvai Miklós virológus.
Akik ugyanis már négy oltást kaptak, ők most nem oltathatják magukat, a döntéshozóknak erről a jelenségről mindenképpen tudniuk kell – vélekedett a szakértő, aki, ahol csak teheti, szóvá is teszi mindezt.
„Feltétlenül meg kell teremteni a lehetőségét az ötödik oltás beadásának is, hogy azok az emberek, akik rizikócsoportba tartoznak és elég felelősségteljes magatartást tanúsítottak, tehát már négy oltást kaptak, ők most ősszel megkaphassák az ötödiket, nagyon fontos lenne ezt minél hamarabb elérni” – hangsúlyozta a szakértő.
Ez azért lenne fontos, mert az új variáns ellen már nem védenek jól a korábban kifejlesztett vakcinák.
A Modernának és a Pfizernek is már engedélyeztetés alatt áll az omikron specifikus vakcinája és remélhetőleg szeptemberben engedélyt is kapnak, hogy alkalmazni lehessen azokat.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik