Lezárult az idei Ország Söre szavazás, és a több ezer beérkezett voks alapján megalkotott új főzet július 3-tól elérhető. A recept ezúttal is a közönség döntése alapján állt össze:
a legtöbben egy világos, kiegyensúlyozott, de karakteres IPA-ra szavaztak, amelyet a budapesti Horizont Sörfőzdében főztek le.
Az Ország Söre egy közösségi kezdeményezés, amely mögött a Beerselection sörszaküzlet áll. A cél, hogy a hazai sörfogyasztók minden évben aktív szerepet vállaljanak egy új, kizárólag közönségszavazás alapján megszülető sör receptjének kialakításában. A szavazás során a sörkedvelő közönség nemcsak a sörtípust, hanem a kívánt ízjegyeket is meghatározhatja.
A 2025-ös főzetet július 3-án mutatták be Budapesten, így csapolt és dobozos formában országszerte egyre több helyen bukkan majd fel – egészen a következő, 2026-os Ország Söre megjelenéséig.
A közönségszavazás részeként idén is megválasztották az év Kisüzemi Főzdéjét.
A legtöbb szavazatot a szekszárdi Brew Your Mind kapta – rendkívül szoros versenyben a békésszentandrási Szent András Sörfőzdével –,
így 2025-ben ismét ők viselhetik az Ország Kisüzemi Főzdéje címet.
Tragikus fordulat: jelentősen drágulnak a népszerű sörök
Németország három legnépszerűbb sörmárkája közül kettőnél már bejelentették, hogy nagyobb áremelkedés várható idén ősszel – a drágulás minden bizonnyal begyűrűzik majd a magyar piacra is, és várhatóan más gyártók is követik a trendet. Trónfosztó lett az alkoholmentes változat, és az is kiderült, melyik a legjobb belőle.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot