A csúsztatások is szimpla hazugságok mellett egy méretes bakit is elkövetett az amerikai Levick kommunikációs cég, amely a magyar kormány lobbistája, Connie Mack megbízásából készített az Orbán-kormány tevékenységét bemutató anyagokat az amerikai politikai elit tagjainak - derül ki a Népszabadság összefoglalójából.
Két Irakból hazatérő katona illusztrálja Magyarország szerepvállalását a terrorizmus elleni harcban, ám a harcosok a szociálliberális kormány honvédelmi minisztere, Szekeres Imre társaságában láthatók.
A Levick tájékoztatja az amerikai politikusokat arról, hogy nyolc hónap alatt 390 ezer bevándorló érkezett Magyarországra. Ez szerintük olyan, mintha az USA határait ugyanennyi idő alatt 6,5 millióan lépték volna át illegálisan. Azt elfelejtik megemlíteni, hogy az érkezők nem maradtak Magyarországon, hanem továbbmentek Nyugat-Európába.
A kommunikációs vállalkozás, amely január óta dolgozik a magyar kormánynak havi 20 ezer dollárért (5,5 millió forint), egyik anyagában azt állítja, hogy több migráns próbál bejutni az EU-ba Magyarországon keresztül, mint a görög vagy az olasz úton át. Azt megint csak elfelejtik megemlíteni, hogy a görög és a magyar út ugyanaz.
A dokumentumok szerint a magyar kormány humánusan kezelte a magyar földre érkezett bevándorlókat - arról nem esik szó, hogy a vizet, az ételt, az orvosi ellátást zömében a független civilek biztosították állami segítség nélkül.
A Levick tálalásában Budapest voltaképpen nem a keleti nyitás politikáját követi, hanem próbálja magát függetleníteni az orosz energiaforrásoktól és részt vesz a terrorizmus elleni harcban. Emellett keményen küzd a korrupció ellen. A több tízezer civil szervezet szabadon működhet, az újságok nyíltan bírálhatják a kormányt.
A Népszabadságnak nyilatkozó szakértők szerint a kommunikációs cég azért fest torz képet az Orbán-kormány tevékenységéről, mert ha a kelet-közép-európai régiót nem jól ismerő republikánus képviselőket meggyőzik arról, hogy a Magyarországot orosz befolyás fenyegeti, nyert ügyük van. Ezek a politikusok ugyanis azonnal Amerika barátjának tekintik ellenségük (vélt) ellenségét.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető