Az Állítsuk meg Brüsszelt feliratú plakátok száma érzékelhetően csökkent a budapesti utcákon, ami mögött a sajtó brüsszeli nyomást sejt - írta a lap budapesti tudósítója, Boris Kálnoky, aki szerint ez a kampány eddig annyira erőteljes volt, hogy Budapesten alig lehetett kikerülni.
Kálnoky szerint Budapesten már zajlik a választási kampány, holott csak jövőre lesz parlamenti választás. Meglátása alapján mindez az adófizetők pénzéből rendezett egyfajta előkampány, hogy erős kezűként mutassa be a kormánypártot, amely megvédi az országot és népet az idegen uralomtól (Brüsszeltől) és az idegenekkel (a menekültekkel) való elárasztástól. (Egyesek szerint Orbánt "a szőnyeg szélére állították".)
Kapcsolódó
Azt sugallja, hogy az unió veszélyes, meg kell állítani, mielőtt még több kárt okoz, még több menekültet enged be Európába, és még több hatáskört vesz el a nemzetállamoktól - írta Kálnoky az MTI szerint.
Legolvasottabb
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott