Az életkoruk nem világos, de a fotók arra utalnak, hogy tizenéves korban vannak - írta a BBC egy észak-koreai ünnepi hírben megjelent képet elemezve. Az észak-koreai állami média éppen arról számolt be, hogy árván maradt gyerekek önként mennek a bányákba, gyárakba és az ültetvényekre dolgozni.
A KCNA állami hírügynökség 700 ilyen gyerekről tud, akik állítólag azért vállalták ezt az életet, hogy „visszaadják legalább az egymilliomod részét annak a szeretetnek, amit a párt feléjük mutatott” az állami intézményekben. A kényszermunka nem ismeretlen a rezsim számára; korábban a BBC írt arról, hogy dél-koreai hadifoglyokat is szánbányákban dolgoztattak - évtizedeken keresztül.
Kapcsolódó
A gyermekek munkára kényszerítése nem újdonság Észak-Koreában, a mostani mozgósítás vélhetően az új Nagy Meneteléssel lehet összefüggésben - írta a hírhez az Index, felidézve, hogy az országot vezető Kim Dzsongun április elején elismerte: a nemzetközi szankcióktól sújtott országa gazdaságilag ismét a padlón van.
A Telex azt írja, hogy az utóbbi hetekben több beszámoló is készült arról, hogy „önkéntesek”, köztük egyetemisták és katonák jelentkeztek országszerte kétkezi munkákra, építkezésekre.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter