Alapvetően háromféle ólomcső található: a vékonyfalú pesti, a közepesen vastag dél budai, és a vastagfalú budai csövek.
A lakásokhoz háromnegyed colos ólom bekötőcsöveken érkezik a víz, a javításukhoz még ismerni kell a régi technológiát, elsősorban az ólomkehely forrasztást. Ehhez a szakemberek a régi ólomcsövek végeit levágják, majd egy erre alkalmas eszközzel kehely formájúra feltágítják - mondta a szakember a lapnak.
Kapcsolódó
A régi bérházak strangjainak - amely a társasház tulajdonát képezi - cseréje meglehetősen nehézkes feladat. Ugyanis a társasházban lakók többségének hozzá kell járulnia a cseréhez, és ennek költségeit is közösen kell vállalni, melyről a lakógyűlés dönt. Lakásonként viszont ki-ki maga dönthet a felújításról.
Mit sem ér azonban mindez, ha a fő vezetékek még mindig ólomból vannak.
A vízművek csak a bekötőcsövek cseréjét, a vízóraakna kiépítését, és a hálózatra való rákötést finanszírozza.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!