A szövetség 2016 júniusában indított vezetői, fejlesztői, ügyfélkapcsolati és marketing munkakörök elemzésével, 39 munkavállaló bevonásával végzett kutatásából kiderül, hogy mintegy harmadával (34 százalékl) csökkenthető a munkavégzés megszakításának mértéke (azaz a munkatöredezettségi mutató) távmunkában. A legnagyobb csökkenés a marketing (58 százalék) és a vezetői (44 százalék) munkakör esetén volt kimutatható.
Az egybefüggő, megszakítás nélküli munkaszakaszok hossza szinte duplájára (54 százalék) emelkedett távmunkában, ahol a marketing (91 százalék) és a fejlesztői munkakör (55 százalék) dominált. Jelentős eltérés mutatkozott a munkamegszakítások hosszában: míg az irodában átlag 27 perc volt az az idő, amit nem konkrét munkavégzésre fordítottak a munkavállalók, ez távmunkában 16 percre csökkent. A távmunkában végzett nyugodtabb munkavégzést támasztja alá az a kutatási eredmény is, hogy míg az irodában átlagosan 75 percenként szakad meg a munka, távmunkában ez 6 perccel ritkábban fordul elő.
A kutatás további részleteit a Magyar Távmunka Szövetség szeptember végén egy szakmai műhely keretében ismerteti.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás