Giró-Szász András kormányszóvivő közlése szerint további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése.
A kormányszóvivő az m1 Ma reggel című MTI által idézett hétfői műsorában emlékeztetett arra, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 2013-as költségvetés sarokszámainak bemutatásakor mintegy 20 milliárdos megtakarításról beszélt, amely a közszférában dolgozók 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalási lehetőségének megszüntetéséből származik.
Giró-Szász András szerint a miniszter ugyanakkor világossá tette, hogy ez nagyon konzervatív számítás, hiszen sokkal többeket érint ez az esetleges intézkedés, mint amennyivel számol a költségvetés. Pontosan azért, mert azok a részmegállapodások, háttértárgyalások még előttünk vannak, amelyek rögzítik azt, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz ez érvényes - fejtette ki a kormányszóvivő.
Matolcsy György múlt héten csütörtökön a 2013-as költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe, számukra a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást 62 év felett, így 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az