Nagyot mentek tavaly a nyugdíjpénztárak. A pontos hozamadatokra ugyan néhány napot még várni kell, de már most látszik, hogy van olyan portfólió, amelynek az árfolyama 20 százaléknál is többet emelkedett 2019-ben, olyan pedig nem nagyon lesz, amelyik negatív hozammal zárja az esztendőt. A 2018-as gyengén sikerült évet tehát bőven kompenzálta a tavalyi.
A részvényekből jött a nagy pénz
A tőzsdék szárnyaltak 2019-ben: a New York-i piac fő indexe, az S&P 500 31,33 százalékot emelkedett, a frankfurti DAX több mint 25 százalékos pluszban zárt, de a budapesti BUX is többször zárt történelmi csúcson, és bő 15 százalékos emelkedéssel fejezte be az évet.
Az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak portfólióiban azonban a legnagyobb súlyt a magyar állampapírok képviselik, ezek aránya meghaladja az 50 százalékot. Ezeken is szép hozam keletkezett, tavaly a hosszú állampapírok árfolyamát követő MAX index, csaknem 7,7 százalékot emelkedett, a MAX kompozit-index pedig, amely az összes hazai állampapír árfolyamváltozását méri, több mint 7 százalékos pluszban zárta az esztendőt.
A legnagyobb hozamot persze azok a portfóliók érték el, amelyek sok részvényt tartottak, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár dinamikus alapja, amelyben 90 százalék körül van a részvények aránya, már december közepére 20 százalék fölötti árfolyam-emelkedésen volt túl. Az Allianz kockázatvállaló alapjában hasonlóan magas a részvények aránya, a hozam pedig december közepéig megközelítette a 19 százalékot.
Kétszámjegyű hozamok
Az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók legalább harmadánál volt kétszámjegyű hozam tavaly, a növekedési portfóliók árfolyama, amelyek legalább 40 százaléknyi részvényt tartanak, szinte biztos, hogy 10 százalék fölött emelkedett. A legtöbb pénztártag megtakarítása azonban még mindig kiegyensúlyozott alapokban van, és ezek között is volt több olyan (Aranykor egyensúly, OTP kiegyensúlyozott), amelyik tíz százalék fölötti hozammal zárta az évet. A kiegyensúlyozott portfóliók hozama általában 7-11 százalék között volt.
| Pénztár | Portfólió | Hozam 2019. december 16-ig |
| OTP | Dinamikus | 20,84% |
| Allianz | Kockázatvállaló | 18,74% |
| Aegon | Megatrend | 15,56% |
| OTP | Növekedési | 14,97% |
| Aranykor | Lendület | 14,00% |
| Budapest | Aktív | 13,92% |
| Aegon | Növekedési | 13,82% |
| Allianz | Növekedési | 13,48% |
| Pannónia | Növekedési | 13,43% |
| Erste | Lendület | 12,70% |
| MKB | Növekedési | 11,82% |
| OTP | Kiegyensúlyozott | 11,35% |
| Honvéd | Növekedési | 11,25% |
| Aranykor | Egyensúly | 10,38% |
| Aegon | Kiegyensúlyozott | 9,74% |
| Honvéd | Kiegyensúlyozott | 8,92% |
| Erste | Bázis | 8,37% |
| MKB | Kiegyensúlyozott | 8,29% |
| Aranykor | Harmónia | 7,94% |
| Allianz | Kiegyensúlyozott | 7,79% |
| Pannónia | Kiegyensúlyozott | 7,43% |
| Aegon | Szakértői abszolút hozam | 7,10% |
| OTP | Óvatos | 7,03% |
| Honvéd | Klasszikus | 6,92% |
| OTP | Szolgáltatási | 6,35% |
| Allianz | Életjáradék | 4,80% |
| Aranykor | Csendélet | 4,62% |
| Erste | Kiszámítható | 4,17% |
| Aegon | Klasszikus | 4,05% |
| OTP | Klasszikus | 3,71% |
| Erste | Szolgáltatási | 3,16% |
| Budapest | Bebiztosító | 2,51% |
| MKB | Klasszikus | 2,32% |
| Pannónia | Klasszikus | 1,73% |
| Allianz | Klasszikus | 1,49% |
| Pannónia | Szolgáltatási | 1,35% |
| Allianz | Szolgáltatási | 1,31% |
| OTP | Kockázatkerülő | 0,91% |
| MKB | Kiszámítható | 0,70% |
| Honvéd | Pénzpiaci | 0,05% |
| Forrás: MNB, Napi.hu-gyűjtés | ||
Tovább hízott a reálhozamAz óvatosabb, 25 százalékosnál kevesebb részvényt tartó alapok hozama általában alacsonyabb volt, de a klasszikus alapok nagyjából fele még így is magasabb hozamot ért el, mint amennyi a tavalyi infláció lehetett. Novemberben 3,4 százalékos áremelkedést mértek éves összevetésben, a 39 önkéntes nyugdíjpénztári portfólió közül, amelynek a hozamát napi szinten követhetik a tagok, csak kilenc nem ért el reálhozamot. Ezek jellemzően a nagyon óvatos pénzpiaci alapok, illetve az olyan portfóliók, amelyekből járadékot fizetnek a kasszák a már nyugdíjba ment tagjaik részére.
A magánnyugdíjpénztárban maradt tagság is elégedett lehet. A négy fennmaradt intézményben nagyjából 55 ezren maradtak, többségük növekedési portfólióban lehet. A tizenkét portfólióból hétnél lehetett 10 százalék fölötti hozam, a legnagyobb a Szövetség és a Budapest növekedési portfólióinál, ezek december közepén csaknem 14 százalékos pluszban álltak, vagyis tíz százalék fölötti reálhozamra számíthatnak a tagok.
| Magánnyugdíjpénztár | Portfólió | Hozam 2019. december 16-ig |
| Szövetség | Növekedési | 13,98% |
| Budapest | Növekedési | 13,90% |
| MKB | Növekedési | 13,07% |
| Horizont | Növekedési | 12,14% |
| Szövetség | Kiegyensúlyozott | 10,31% |
| Budapest | Kiegyensúlyozott | 10,17% |
| Horizont | Kiegyensúlyozott | 10,07% |
| MKB | Kiegyensúlyozott | 8,20% |
| Horizont | Klasszikus | 3,55% |
| Budapest | Klasszikus | 3,03% |
| MKB | Klasszikus | 2,41% |
| Szövetség | Klasszikus | 0,46% |
| Forrás: MNB, Napi.hu | ||
A kiegyensúlyozott alapoknál is lesz reálhozam, ezek közül egyetlen egynek, az MKB-snak maradt csak a hozama 10 százalék alatt, és az sem kizárt, hogy a klasszikus alapok egyike-másika is az infláció fölött teljesített. A reálhozam azért fontos ezeknél az intézményeknél, mert ha a tagjaik úgy döntenek, hogy átlépnek az egypilléres állami rendszerbe, akkor ezt az összeget felvehetik. Az átlagos 4,7 millió forint körüli megtakarításnál pedig a növekedési portfóliók 8-10 százalékos tavalyi reálhozama azt jelenti, hogy egy most visszalépő tag 400-500 ezer forinttal többet kap vissza, mint egy évvel ezelőtt.
2011-ben, a magánnyugdíjpénztárak államosítása után alig 70 ezer forint volt, amit egy átlagos pénztártag reálhozamként megkapott, jelenleg milliós nagyságrendű kifizetésre számíthatnak a tagok, ha távoznak.
Érdemes váltani?
A jegenyefák sem érnek azonban az égig. "A jó hírek már be vannak árazva, könnyen jöhet korrekció a piacokon" - mondja Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. Az sem kizárt viszont, hogy újabb emelkedés jön a tőzsdéken. Tavaly sokan váltottak portfóliót a 2018-as év gyenge teljesítményét látva, ezek az óvatosabb alapra váltók lemaradtak a tavalyi árfolyam-emelkedésről. A szakember azt javasolja, a tagok azzal járnak a legjobban, ha ott maradnak az életkoruknak megfelelő portfólióban, vagyis a fiatalabbak válasszanak magasabb kockázatú, a nyugdíj előtt állók pedig óvatosabb alapokat.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) is ezt a megoldást preferálja. A jegybank többször felvetette már, hogy a pénztárak indítsanak úgynevezett céldátum portfóliókat. A tagok így a várható nyugdíjba vonulásuk alapján választhatnak portfóliót, amelynek a kockázatosságát a befektetési szakemberek az idő előrehaladtával fokozatosan csökkentik.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem