Fordulatot hozott 2022 a nyugdíjasok anyagi helyzetében: sok év kihagyás után közeledett egymáshoz először tavaly az aktív és az idős korúak átlagos jövedelmi szintje – állapította meg a Bankmonitor friss becslése, mely szerint tavaly 51 százalékra emelkedett az átlagos ellátás és a nettó átlagkereset aránya.
A hvg.hu által idézett Bankmonitor azt is állítja, hogy megszakadt a 2014 óta tartó lejtmenet, és véget érhetett az idősek anyagi leszakadása.
Mindez többek között annak köszönhető, hogy 2022-ben kiugróan magas volt a nyugdíjemelés: egy összesen 14 százalékkal emelkedtek az év folyamán több részletben a különböző nyugdíj ellátások. Ehhez adódott hozzá a 13. havi nyugdíj visszaépítése.
2022-ben megközelítőleg 174 ezer forintra emelkedett az egy ellátott által kapott, 12 hónapra elosztott átlagos juttatás, ami 21 százalékos emelkedést jelez a 2021-es 144 ezer forinthoz képest.
A 2022-es átlagkereset kiszámításához egyelőre hiányzik a decemberi adat, a januártól novemberig tartó időszakot számolva azonban megállapítható, hogy havonta 339 forint volt a kedvezmények nélküli magyar átlagkereset.
Mindezt összevetve kiderül, hogy mekkora az egy nyugdíjasra jutó átlagos ellátás és a nettó átlagkereset hányadosa: 2022-ben feltehetően 51 százalékosra emelkedett ez az arány, szemben a megelőző év 49,2 százalékos adatával.
Mindebből pedig megállapítható, hogy véget érni látszik a jó ideje tartó trend, és 2013 óta először közeledett egymáshoz az idősek és az aktív korúak jövedelme.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!