A testület elnöke néhány perccel az esti 7 órai szavazóköri zárás után tartott sajtótájékoztatót Pálffy Ilonával, az NVI elnökével.
Patyi András elmondta: a testület délutáni ülésén még a vasárnap előtt benyújtott jogorvoslati kérelmeket bírálták el. Ezek között említette az mno.hu internetes újsággal szembeni kifogást, amelynek ügyében az NVB jogsértést állapított meg. A testület szerint a szerkesztőség megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét azzal, hogy egy csütörtöki írásának azt a címet adta: "Elítélték Józsefváros Együtt-PM-es polgármesterjelöltjét".
Patyi András tájékoztatása szerint a vasárnapi kifogások a következő napokban kerülhetnek az NVB elé.
Elmondta, az NVB egész este határozatképes számban tartózkodik az Alkotmány utcai Nemzeti Választási Központban, arra az esetre, ha valamilyen ügyben döntést kellene hozni. Hozzátette: az eddigi információk alapján nincs szükség arra, hogy rendkívüli ülést tartsanak.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit