A legalábbis speciálisnak minősíthető hazai viszonyok és viszonyrendszerek közepette jelenleg nincs esély arra, hogy a Népszabadság csapata együtt maradjon - az a konstrukció, amelyen potenciális külföldi és magyar befektetővel dolgoztunk, e pillanatban nem valósulhat meg -, így a tárgyalássorozat végén elsősorban arra van lehetőség: a lap korábbi munkavállalóinak egy (nagyobb) csoportja másutt folytassa munkáját - írja Facebook-bejegyzésében Murányi András.
Szavai szerint főszerkesztőként felelősséget érzett a Népszabadság bezárásáért, emiatt - 22 év, abból 15 népszabadságos esztendő után - elhagyja az újságírói pályát.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket