A személygépkocsikra az e-útdíj bevezetése után is az e-matricás rendszerben vásárolható meg az úthasználati jogosultság. A használatarányos díjfizetés esetleges kiterjesztésére nincs kormányzati szándék vagy terv, ilyen döntésnek még csak az előkészületei sem zajlanak - fogalmaz a tárca közleményében.
A technikai lehetőség jelenleg is fennáll, az e-útdíj rendszer elméletileg akár több járműkategóriát is képes lenne kezelni. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a Népszabadságnak adott interjújában ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a személygépkocsik után kötelező jelleggel semmiképpen nem kell majd használatarányos útdíjat fizetni.
Az önkéntes csatlakozás lehetőségét is akkor érdemes megvizsgálni, ha erre tömeges igény mutatkozna. A kisebb távolságokra utazó, eseti felhasználó autósoknak jobban megérheti a számukra drágább átalány helyett csak a díjköteles hálózaton megtett kilométerek után, kevesebbet fizetniük. A kiterjesztés legfeljebb középtávon, a már működő e-matricás rendszer párhuzamos fenntartása mellett valósulhatna meg. Jelenleg azonban ilyen irányú kormányzati törekvések nincsenek, a személygépkocsik az útdíjat továbbra is a megszokott módon fizethetik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
