A bűnbanda irányítója magyar, osztrák és német társaságokból hozott létre egy olyan cégláncolatot, amelyet az EU-ból beszerzett áruk, jellemzően műszaki cikkek utaztatására használtak. A céghálózat segítségével jogosulatlanul igényelték vissza az áfát, összesen több mint 800 millió forint kárt okozva a költségvetésnek.
A NAV nyomozói még 2017-ben, egy kétnapos akcióban hét, elektronikai termékekkel kereskedő, elkülönülten működő bűnszervezeten ütöttek rajta. A szövevényes ügyben már több bűnbandával szemben is született vádemelés. A napokban zárult eljárásban is komoly büntetésre számíthatnak az elkövetők.
A szervezet irányítójának és társainak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása miatt kell felelnie. A pénzügyi nyomozók a nyomozati iratot vádemelési javaslattal küldték meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek. Az elkövetők akár 20 év börtönbüntetést is kaphatnak - olvasható a NAV közleményében.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak