Az eredmények be fognak érni, a következő hónapokban látni lehet majd, hogy az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót. Idén 1,5 százalékkal, jövőre pedig 4 százalék fölött nőhet a gazdaság, a recessziót pedig elkerüljük – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth rádiónak adott interjújában.
Nagy Márton hangsúlyozta: a magas energiaárak már csökkentek, bár a koronavírus-válság előtti szinthez képest még mindig magasak.
A kamatok továbbra is magas szinten vannak, ugyanakkor ha az infláció csökken, akkor a jegybank is fordulatot vehet, és elkezdheti óvatosan csökkenteni a kamatokat – mondta el a tárcavezető.
Nagy Márton a februártól már az infláció fékeződését várja
Nagy Márton arról is beszélt, hogy az infláció januárban valószínűleg még benéz 25 százalék fölé, februárban viszont már mérséklődés várható, és ezután gyors csökkenés következhet be, év végére pedig egyszámjegyűvé válhat a drágulás.
A gazdaságfejlesztési miniszter a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő új besorolására reagálva kijelentette: hamarosan felminősítésre számíthat Magyarország.
A miniszter kifejtette: a hitelminősítő szerint a magas energiaárak, a magas kamatok, a bizonytalan gazdasági kilátások, valamint a magas államadósság megnehezítik a magyar kormány törekvéseit a gazdaság konszolidálására, stabilizálására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt