Az ünnep Isten előtti hálaadás. Köszönettel tartozunk a földért, amelybe magot vethetünk, a gazdákért, akik művelik a földet, betakarítják a termést, a feldogozóiparban tevékenykedő emberek munkájáért, akik a termésből élelmiszert állítanak elő, és az egész agráriumért, mert élelmet tesz az asztalunkra - mondta Nagy István a szertartáson.
Arról beszélt, hogy a hálaadó nap hagyományát 2018-ban hívták újra életre. Egyrészt a bibliai értelemben vett ünneplés miatt, másrészt azért, mert kötelességünk elismerni a magyar gazdák munkáját, az agrárium teljesítményét is - mondta a politikus. A modern kor embere elfeledte azt a kapcsolatot, azt a láncszemet, hogy mennyi-mennyi munka, veríték kell ahhoz, hogy a magból termés legyen, a termésből pedig élelmiszer a boltok polcain.
A miniszter szerint sajnos egy világjárvány kellett ahhoz, hogy rádöbbenjünk, mekkora érték, milyen isteni kegyelem, hogy az agráriumban hivatásszerűen dolgozó emberek biztosítják a mindennapi kenyeret, munkát és élelmet adnak családoknak. A közelünkben zajló háború pedig megmutatta azt, hogy mekkora jelentősége van az önellátásnak egy nemzet életében.
A tárcavezető köszönetet mondott mindenkinek, aki az agráriumban dolgozik, hiszen eredményeket csak munkával lehet elérni. Emberé a munka, Istené az áldás - emelte ki Nagy István.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót