A fórum összehívását a világ két nagy olajtermelője, Szaúd-Arábia és Oroszország, továbbá Venezuela és Katar kezdeményezte. A cél az, hogy megállapodás szülessen az olajtermelés januári szintű befagyasztásáról és ezzel megállítsák a kőolaj árcsökkenését.
A dohai ülés összehívásáról február 16-án született egyezség, akkor a Brent hordónkénti ára 32,08 dolláron zárt. A héten pénteken 38,67 dolláron fejezte be a kereskedés az északi-tengeri olajfajta, amelynek az ára 1,66 dollárral (4,1 százalék) csökkent a csütörtöki záróértékhez képest.
Az árcsökkenést Mohamed bin Szalmán szaúdi koronahercegnek egy kijelentése okozta. Azt mondta, hogy Szaúd-Arábia csak akkor fagyasztja be kitermelését, ha Irán és más nagy kitermelők is ezt teszik.
Irán olajipari minisztere, Bijan Zanganeh korábban kijelentette, hogy országának nem áll szándékában csatlakozni a termelésbefagyasztási megállapodáshoz egészen addig, amíg el nem éri a napi négymillió hordós termelést, ami mintegy harmadával haladja meg a jelenlegi szintet. Ez napi egymillió hordóval növelné a világpiaci túlkínálatot.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült