Június 17-én virradóra néhány ponton kismértékű halpusztulás kezdődött a Velencei-tó területén. A tapasztalt sajnálatos, de nem egyedi jelenségről van szó, amelyről számos lakossági bejelentés érkezett a MOHOSZ felé a tóért aggódó horgász- és nem horgásztársaktól egyaránt - írja a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) közleményében.
A Velencei-tavi Kirendeltség megkezdte az elhullott halak begyűjtését és azonosítását, a helyi vízügyi igazgatósággal, valamint az Állatorvostudományi Egyetem halegészségügyi laborjával együttműködve a több pontos vízminőségi és halélettani mintavételezést tettek - olvasható a közleményükben.
A MOHOSZ szerint az eddig elpusztult és összegyűjtött halak zöme szélhajtó küsz, balin, valamint karika- és dévérkeszeg. Június 18-án délig összesen 200 kilogram halat gyűjtöttek be és ártalmatlanítottak. A szövetség szerint még nem állt meg teljesen az elhullás, így jelenleg a még tóban lévő haltetem mennyisége hozzávetőlegesen ugyanennyi, melynek összegyűjtése ugyanúgy folyamatosan történik, mint valamennyi korábbi esetben.
Az első vizsgálati eredmény szerint a halakkal egyértelműen lokálisan kialakult relatív oxigénhiány végzett. A természetes, vagy akár a mesterséges eredetű mérgezés lehetősége, valamint emberre veszélyes kórokozó jelenléte kizárható a halpusztulás okai közül. A relatív oxigénhiány normál esetben nem lett volna letális a halak számára, azonban az általában áprilisban ívó halak csak június közepén kezdtek el ívni, miközben a természetben hozzávetőlegesen 2 hét alatt zajlott le egy olyan biológiai folyamat, amely normál időjárás esetében legalább két hónap alatt történik meg.
Sokkhatás érte a halakat
A MOHOSZ szerint a rohamosan felmelegedő vízben leívó, majd újra táplálkozni kezdő, ívástól legyengült állapotban lévő halat valószínűsíthetően hirtelen egy olyan oxigénhiányos sokkhatás érte, amelyből az elpusztult egyedeknek már nem volt visszaút. A relatív oxigénhiány kialakulásában döntő szerepet játszott a hirtelen felmelegedés és napsütés hatására berobbanó algaállomány éjszakai oxigénfogyasztása és a szélcsendes időjárás is.
Megdöbbentő, hogy bő egy hét alatt 15 fokról 25 fokra növekedett a vízhőmérséklet, sőt a mintavételek során a felszín-üledék felett a Német-tisztáson 28,7-28,8 Celsius-fok közötti értékeket mértek a szakemberek - emelik ki a közleményükben.
A szövetség továbbá hangsúlyozza: a készenlét, a monitoring a jövőben is folyamatos lesz, változás esetén haladéktalanul tájékoztatjuk a közvéleményt.
Szívfájdító, de nem jelentős a halpusztulás
"Az elpusztult halmennyiség – bár a látvány horgász szemmel különösen szívfájdító – egyáltalán nem számít jelentősnek a tó halállománya arányában, azonban a tó alacsony vízállása és az elmúlt évtizedekben gyarapodó lágyiszapréteg mennyiségének ismeretében egy tartósan aszályos, hőhullámos időszak esetén akár további kisebb, lokális halpusztulásra is számítani kell a nyár folyamán, de ennek megelőzése egy ilyen kiterjedésű vízterület esetében ismereteink szerint egyáltalán nem lehetséges" - közölte a MOHOSZ.
A Velencei-tó vízminősége a fürdési, vízisport és egyéb rekreációs igénybevételi szempontok, az emberi igénybevétel oldaláról jelenleg kiváló, így korlátozást, azonnali beavatkozást nem igényel - zárul a közlemény.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)