A Fővárosi Közgyűlés november 26-án már elfogadta a Budapest Box építészeti dizájnpályázat kiírásáról szóló javaslatot, akkor azonban nem döntöttek a bíráló bizottság tagjainak kijelöléséhez szükséges javaslatról. A pályázatot ezért ki sem írták az eredetileg tervezett határidővel, nem volt ismert ugyanis, kik lesznek a bíráló bizottság tagjai.
A most elfogadott előterjesztés szerint a bíráló bizottság elnökét a főpolgármester jelöli ki, a társelnököt és további három tagot pedig a tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottság elnöke nevezi meg.
A közgyűlés szerdai ülésén döntött a pályázat új ütemezéséről. Az előterjesztés alapján a nyilvános pályázatra február 4-től indul a regisztráció és a pályaművek benyújtása, a beadási határidő március 30., az eredményhirdetés április végén lesz.
A kiírásban foglaltak szerint "a pályaműnek be kell mutatnia azt a pavilonrendszert, amely rugalmasan képes alkalmazkodni a különböző típusú rendezvényekhez és az árusok, vendéglátósok eltérő igényeihez is, de mégis egységes arculatként összefogja, és egyedi karakterűvé teszi a Vörösmarty téri vásárokat".
A tervben részletesen ki kell dolgozni azt az alapegységet vagy egységeket, amelyekből a pavilonrendszer felépül, továbbá be kell mutatni azok variálhatóságát, sorolhatóságát, valamint alkalmazhatóságát a téren. A kiírás összköltsége 10 millió forint, amelyből a pályázatok díjazására 7 millió forint fordítható.
A Vörösmarty téri program európai viszonylatban az öt leglátogatottabb karácsonyi vásár között szerepel, látogatószáma 300-400 ezer fő között mozog évente. A vásár színvonalának fejlesztésével a főosztály célja, hogy a Karácsonyi Vásár európai viszonylatban az első három legismertebb esemény közé kerüljön, ezzel is erősítve Budapest turisztikai célpont pozícióját.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép