Összesen 4,5 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Nyugat Takarék Szövetkezetre egy csütörtökön megjelent határozat szerint. A jegybank fogyasztóvédelmi célvizsgálatot tartott a hitelintézetnél, amely során több jogszabálysértést is megállapított.
Felszólította a takarékszövetkezetet, hogy a mindekori kommunikációjában tartsa be a teljes hiteldíjmutató (THM) és a hitelközvetítő megbízójának feltüntetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Ez a kihágás 1,5 millió forintos büntetést vont maga után. A felügyelet nem talált mindent rendben az ügyfeleket terhelő díjak közzétételével kapcsolatban sem. így felszólította a hitelintézetet, hogy azokat a jogszabályoknak megfelelően tegye elérhetővé a fiókokban és az elektronikus csatornáin, és félmillió forintos büntetést szabott ki.
Kapcsolódó
Emellett felszólította a Nyugat Takarékot, hogy fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket mindenkor tartsa be. Ezért a mulasztásért 2,5 millió forintos büntetést kapott a hitelintézet.
A Nyugat Takaréknak ez már a második olyan ügye néhány napon belül, ami miatt lecsapott rá az MNB. Pénteken a jegybank hétmillió forintra bírságolta a Nyugat Takarék Szövetkezetet. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján június végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
A hitelintézet megsértette - többek között - a keretszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra, a keretszerződés tartalmára, a felelősségi és kárviselési szabályokra, a fizetési művelet összegének visszatérítésére, a kedvezményezett ügyfelek fizetési számláján történő haladéktalan jóváírásra, valamint a jóváíráshoz kapcsolódó értéknapra vonatkozó rendelkezéseket.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok