A másik két szakszervezeti tömörülés, a Liga Szakszervezetek, illetve a Magyar Szakszervezeti Szövetség továbbra is kitart az 5 százalékos emelés mellett.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a hvg.hu-nak azt mondta, ők a tárgyaláson mindvégig tartották magukat az 5 százalékos emeléshez, ahogyan a munkaadói oldal is ragaszkodott a 4 százalékhoz. "A kormány megint nem mondott semmit" - tette hozzá.
A 4 százalékos emelés azt jelenti, hogy a minimálbér 2021 februárjától bruttó 167 ezer 400, míg a garantált bérminimum bruttó 219 ezer forint lesz, ha aláírják az erről szóló megállapodást.
A lap szerint a tervezetet ezekben a pillanatokban már szövegezik, aláírni leghamarabb hétfőn fogják, a Liga Szakszervezetek, illetve a Magyar Szakszervezeti Szövetség ugyanis eddig kapott időt, hogy döntsön, hajlandó-e azt aláírni vagy sem.
A felek abban is megállapodtak, hogy a tervezetbe belekerül:
- a szociális juttatásokból élők nem szenvednek hátrányt az elhúzódó tárgyalások miatt, a kormány jogszabály-változással lehetővé teszi, hogy visszamenőleg megkapják a különbözetet,
- érajánlást adnak a vállalatoknak, mennyivel emeljék idén a béreket,
- a szociális hozzájárulási adó esetleges csökkenésével együtt tovább nő a minimálbér,
- magyar gazdaság féléves teljesítményét értékelik, hogy lesz-e lehetőség további emelésre.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Bolondos április vár ránk hétvégén
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet