A több tízmilliárd forintos fejlesztésekkel korszerűsített állami kórházak, egyetemi klinikák megfelelnek a magánbiztosítók által képviselt igényeknek, így ők lehetnek az esetleges piacnyitás nyertesei - mondta a Stratégiai Szövetség a Magyar kórházakért Egyesület elnöke. Csiba Gábor szerint az intézkedéssel nem szakad ketté a társadalom, nem válik külön a "szegények és a gazdagok" biztosítója, és a betegbiztosítás adó- és járulékmentessé tételének lehetősége csak az extra szolgáltatásokra terjed majd ki.
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke ugyanakkor azt mondta, a lehetőség megteremti a kiskapukat is, és ha vannak várólisták, akkor ezeket meg lehet kerülni.
Csiba Gábor úgy véli: mivel Magyarországon nincs igazán kiépült magán-egészségügyi szektor, így a szerinte nagyjából 50 milliárd forintos piac egészét a közfinanszírozású intézmények szerezhetik meg.
Rácz Jenő borúlátóbb, szerinte nem egyértelmű, hogy a közkórházak hogyan vehetnek részt a magán-egészségügyi szolgáltatásokban. Kiemelte, hogy a közkórházaknak a közfinanszírozott feladatok ellátásra kell rendelkezésre állniuk, így kérdéses, hogy ezek az intézmények milyen szerződéseket tudnának kötni a magánbiztosítókkal. A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az új piac mérete még nem jósolható meg.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit