Önbecsülés nélkül sem az üzlet, sem a politika nem működik, amire szükségünk van, az a nemzeti önbecsülés, és ez Magyarországon a sportból jöhet, "mert mi Puskás Öcsi, Egerszegi Krisztina, Papp László, Balczó András nemzete vagyunk" - mondta Orbán Viktor, aki szerint nem lehet a sportot - ami nemzeti ügy - pártalapon művelni. Akármelyik párthoz is tartozunk, mindannyian magyarok vagyunk és mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyarok sikeresek legyenek.
Úgy látja, a futball nem a pénzhez, hanem a sporthoz tartozik. Kiemelten beszélt arról a miniszterelnök, hogy egyesek időnként megtámadják a sportfejlesztéseket, mondván, aránytalanul sok jut a közpénzből sportra. Miskolc példáját hozva fel erre azt mondta: a város 2010 és 2014 között 136 milliárd forintot fordíthatott fejlesztésekre, a kormány 31 milliárd forint adósságot vállalt át, ezen pénzek 10-13 százaléka jutott a sportra, az új, megépülő stadionnal együtt.
Szerintem ez helyes arány, és semmi nem tántorít el bennünket attól a céltól, hogy a sport továbbra is stratégiai ágazat legyen - jelentette ki. Orbán Viktor a Diósgyőrt modern európai klubnak, a labdarúgócsapatot az európai középmezőnybe tartozónak nevezte. Szerinte ez Leisztinger Tamás tulajdonosnak és társainak köszönhető elsősorban.
Új stadion is kell!
Az új edzőközpont csaknem 900 millió forintba került, a beruházás 70 százalékát TAO-forrásból, 30 százalékát pedig önerőből finanszírozta a klub. A több füves és műfüves pálya mellett megépült háromszintes épületben sporthelyiségek - gyógytorna, rehabilitáció, konditermek; gyúrószoba, szauna-kryo-jégkád terem; orvosi szoba, dopping szoba, pszichológus szoba, szertár, mosoda, cipőmosó -, öltözők, irodák, raktárak, étterem, konyha, társalgó, tárgyaló terem, s multifunkciós terem találhatók.
A kormányfő leszögezte: 2016. őszén megkezdődik az új, 15 ezer férőhelyes labdarúgóstadion építése Diósgyőrött, ugyanakkor további fejlesztések is megvalósulnak itt, elsősorban az utánpótlásnevelés területén.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni