Közlése szerint az Európai Bizottság úgy határozott, hogy pozitív választ az End the Cage Age című polgári kezdeményezésre, melynek aláírásgyűjtése 2018 szeptemberében kezdődött.
A brüsszeli testület indoklásában kiemelte: ez a polgári kezdeményezés tükrözi az etikusabb és fenntarthatóbb gazdálkodási rendszerekre való áttérés iránti igényt, beleértve a meglévő uniós állatjóléti szabályok felülvizsgálatát is.
Kapcsolódó
Míg az állatok védelmére vonatkozó hatályos jogszabályok valamennyi haszonállatra vonatkoznak, a ketrecben tartásra vonatkozó szabályok csak a tojótyúkokra, a brojlercsirkékre, a kocákra és a borjakra terjednek ki. Az európai polgári kezdeményezésre adott válaszában a bizottság kötelezettséget vállal arra, hogy 2023 végéig jogalkotási javaslatot terjeszt elő a ketrecrendszerek használatának fokozatos megszüntetésére és végleges betiltására vonatkozóan a kezdeményezésben említett valamennyi állat esetében - közölték.
Mivel a ketrecek használatának megszüntetése szükségessé teszi a jelenlegi gazdálkodási rendszerek megváltoztatását, az Európai Bizottság egy 2022 vége előtt elkészíteni tervezett hatásvizsgálatban figyelembe fogja venni a meghozható intézkedések társadalmi-gazdasági és környezeti hatásait, valamint az állatjólét szempontjából jelentkező előnyöket. Ezzel összefüggésben legkésőbb 2022 elejéig nyilvános konzultációt indít. A bizottság értékelni fogja, hogy megvalósítható-e a 2027-től hatályba lépő jogszabály javaslatának kidolgozása.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!