Ez év január 1-jétől is változott az autópályadíjak rendszere, hiszen emelkedtek a tarifák - válaszolta a négynapos autópálya-matricák esetleges megszüntetése kapcsán feltett kérdésre Völner Pál. Az NFM infrastruktúráért felelős államtitkára az első Magyar Fuvarozói Fórumon elmondta: a fő csapásirány a használatarányos útdíj felé történő elmozdulás, de ilyen koncepcionális változásra január 1-jétől nem kell számítani. Hozzátette: a díjak kapcsán meg kell várni a minisztériumi döntést, aminek - ha lesz -, még ebben a hónapban meg kell jelennie, hiszen egy 2012 január 1-jétől élő változásra legalább egy hónapos felkészülés kell.
A Napi Gazdaság szakmai körökből származó értesülései szerint két változat is létezik az útdíjfizetési rendszer átalakítására. Az egyik szerint az összes kategóriában kiterjesztenék a díjfizetést a gyorsforgalmi úthálózaton kívüli összes főútra. (Az előző kormányzat idején terjesztették ki a díjfizetést bizonyos főutakra). "Cserébe" a D1-es matricatípus éves díja a jelenlegi 40 ezer forint felére csökken. A második változat szerint megszüntetik az összes díjmentes szakaszt. A négynapos e-matrica viszont a tervek szerint mindkét változatnál megszűnne. Ez azért lenne meglepő, mert bevezetése óta ez az egyik legnépszerűbb matricatípus.
Kapcsolódó
A bevezetés időszükséglete másfél év, így 2013 január 1-jétől nem indul Magyarországon a használatarányos útdíjfizetési rendszer a tehergépjárművek esetében - fogalmazott Völner Pál egy nappal korábban, egy másik konferencián a Napi Gazdaság Online kérdésére. Az államtitkár a Translog Connect konferencián hozzátette: jelenleg többféle koncepciót vizsgálnak, amelyek között van olyan is, ami fél év alatt bevezethető volna. Az elektronikus útdíjrendszer - amilyen például Szlovákiában és Ausztriában is működik - azonban nem ilyen, annak felállítása a közbeszerzési eljárással együtt másfél évet igényel.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal