A TVE 18 gyártótól összesen 46 terméket vizsgált meg olyan szempontok alapján, hogy a készülékek milyen hatékonysággal távolítják el a port, milyen az energiafogyasztásuk, zajkibocsátásuk, mennyi port engednek vissza a levegőbe, mennyire tartósak és milyen könnyű használni őket. A tesztelt porszívók a 15 ezer és 200 ezer forint közötti áron mozognak.
Bár adná magát, hogy a drágább termékek jobbak és tartósabbak, a teszt meglepő módon nem ezt igazolta. A TVE 550 órás működési szimulációján - ez 10 éven át heti 1 óra porszívózásnak felel meg - nem volt olyan termék, amelyik ne a maximális pontot kapta volna a tartóssági próbán. Egyik sem hibásodott meg a teszt során.
Kapcsolódó
Még érdekesebb, hogy akár 30 ezer forint körüli összegért is vehetünk olyan porszívót, amelyik az összes szempont alapján 0-tól 5-ig terjedő skálán jó eredményt ért el. Miközben 100 ezer forint felett is van olyan termék, amelyik gyengén teljesített a felmérésben.
Az viszont lehangoló, hogy mikor azt vizsgálták, melyik eszköz, milyen hatékonyan távolítja el a koszt a különböző felületekről (szőnyeg, parketta, kőburkolat), akkor egyetlen termék sem ért el maximális pontot, viszont 25 termék még közepes értéket sem kapott - derül ki az eredmények részletes ismertetőjéből.
A TVE felmérése hasonló eredményre jutott legutóbb, amikor a futócipőket tesztelték. De még lehangolóbb volt, hogy a gyümölcs joghurtok között olyat is találtak, amely nem tartalmazott gyümölcsöt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót