Az enyhe inflációt előrevetítő kilátások lehetővé teszik a magyar jegybanknak, hogy tovább mérsékelje alapkamatát, csak a világgazdasági környezet hirtelen romlása kényszerítené rá a bank döntéshozóit a kamatemelésre - emeli ki a Reuters tudósítása Matolcsy György tegnapi előadásának egyik elemét. A Napi.hu konferenciáján felszólaló MNB-elnök a hírügynökség értékelése szerint némileg módosított júliusi álláspontján, amikor háromszázalékos alsó határra lehetett következtetni szavaiból.
Matolcsy tegnap sem fogalmazott konkrétan azzal kapcsolatban, hogy az alapkamat három százalék alá csökkenhet-e, de arról beszélt, hogy a jegybank rugalmas monetáris politikát folytat, amelyben az egyetlen szilárdan rögzített cél a háromszázalékos középtávú inflációs cél tartása. Minden egyéb - a forint árfolyamának mozgása, a gazdasági növekedés vagy a foglalkoztatás - csak az infláció alakulásán keresztül befolyásolja a döntéshozókat.
Kapcsolódó
Az elemzők egy része még a héten is úgy vélte, hogy a magyar alapkamat nem kerül mélyebbre három százaléknál, ám az MNB e heti vágása után - amellyel 3,2 százalékra csökkent a kamat - sok szakértő a kerek határnál lejjebb vitte jóslatát. A további faragásokra számítók immáron 2,6-2,8 százalékos alapkamatot várnak. Matolcsy tegnapi megjegyzései megerősítették azt a várakozásunkat, hogy a vágás nem áll meg három százaléknál - véli Peter Attard Montalto, a Nomura elemzője, aki 2,6 százalékra teszi a mélypontot.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket