Az 500 milliós keretre továbbra is azok az orvosok pályázhatnak, akik képesítésük alapján önálló háziorvosi tevékenységet végezhetnek. A betöltendő háziorvosi szolgálatoknak pedig legalább egy éven keresztül betöltetlennek kellett lenniük és ellátandó lakosságszámuknak meg kellett haladni az 1000, illetve az 500 főt (gyermek szolgálat esetében). Az elnyerhető támogatási összeg a praxis betöltetlenségének függvényében nettó 6 és 10 millió forint között alakult. Az elnyert támogatási összeg szabad felhasználású.
A praxisjogot vásárlók számára egy 250 millió forintos keretösszegű pályázat érhető el, az elbírálásnál továbbra is előnyt élveznek azok a háziorvosok, akik nyugdíjas korú kollégájuktól vásárolnak praxisjogot. Az egy háziorvos által elnyerhető támogatás összege maximum 4 millió forint lehet. A támogatási összeget a háziorvos kizárólag a praxisjog vásárlására fordíthatja.
A nyertes pályázóknak mindkét pályázat esetében vállalniuk kell, hogy az adott háziorvosi szolgálatban legalább 4 éven keresztül önálló orvosi tevékenységet végeznek. A pályázati határidő október 15., a beérkezett kérelmeket a benyújtás sorrendjében folyamatosan, de legkésőbb a benyújtást követő 60 napon belül bírálják el.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket