A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Módosításra szorul a nyáron már gyakorlatilag végszavazásra előkészített 2013-as költségvetés tervezete − ezzel a kormánypártok is tisztában vannak, már csak az a kérdés, hogy milyen utat válasszanak. A frakció két lehetőség között mérlegelt − mondta még a múlt heti frakcióülés után Rogán Antal frakcióvezető: vagy elfogadják a nyár elején beterjesztett jelenlegi tervezetet és felvállalják még annak idei módosítását, vagy pedig elfogadás előtt újraírják és a végszavazást a szokásos karácsonyi időpontra halasztják. Az előbbi példátlan megoldás lenne, igaz, a kabinet idén már bizonyosan rekordot döntött. Az idei költségvetés alig pár soros módosítását most is tárgyalja a parlament, szeptember lévén ez már a hetedik idén − vagyis kis túlzással azt lehet mondani, hogy minden hónapban átírták a 2012-es büdzsét. Ám arra még nem volt példa, hogy egy elfogadott költségvetési törvényt a hatályba lépése előtt módosítani kelljen.

A Fidesz és a kormány vélhetően a költségvetési szavazás halasztása mellett dönt − erre jó magyarázat lehet az egy éve egy helyben topogó IMF-tárgyalások legújabb fordulója. Ráadásul hasonló megoldásra volt példa 2008-ban is, amikor a válság legrosszabb heteiben, az IMF-program indulásakor Veres János pénzügyminiszter egy 99 oldalas önálló indítványban helyezte új alapokra a 2009-es költségvetést. A szituáció most egy fokkal bonyolultabb: anno a kormány gyorsan lépett, még a fő számok elfogadása előtt írta át a büdzsét, így nem sérült a normál menetrend. A parlament idén júniusban ugyanis már szavazott a fő számokról, vagyis a minisztériumok kiadásairól, bevételeiről, illetve az államháztartás hiányáról, ám az is igaz, hogy komoly "jogászkodás" nem kell a részletes vita újbóli megnyitásához. Idő bőven van, hiszen a normál menetrend szerint a jövő évi költségvetés tervezetét szeptember végén kellene csak beterjeszteni.

A 2013-as büdzsén számos lyuk tátong, amelyekkel kezdeni kell valamit még ez évben, kezdve az alapokkal: a makropálya az idén 0,1 százalékos, 2013-ra pedig már 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számol. A piaci elemzők konszenzusa ezzel szemben 2012-re 1 százalékos visszaesés, 2013-ra pedig 0,7 százalékos GDP-bővülés − ez bevételi oldalon mintegy százmilliárd forint kiesést jelent. A költségvetés beterjesztése után terjesztette be a kormány a munkahelyvédelmi akciótervét, illetve a kisvállalkozások tételes adójának és a kisvállalkozói adóknak a terveit, ami a kormány bevallása szerint is 300 milliárd forintos bevételkieséssel jár már 2013-ban.

Az utóbbi 300 milliárd fedezete a jegybankra és a kincstárra kivetendő pénzintézeti járulék lett volna, ám Matolcsy György gazdasági miniszter épp tegnap jelentette be a foglalkoztatási bizottságban, hogy a kormány valószínűleg letesz a jegybank megadóztatásáról, így e papíron létező 80-100 milliárd forinttal már a kormány sem számol. A akcióterv további fedezete az a 150 milliárd forintnyi áfabevétel, amit a kormány az adóbeszedés szigorításától vár − ez szintén nem létező pénz. Vagyis a költségvetésben legalább 400 milliárd forintos "lyuk" van, a tervezett 627,8 milliárd forintos deficitcélon túl.

Alrendszerek egyenlege (milliárd forint)
20122013201420152016
Központi költségvetés-593,8-643,2-610,6-973,6-482,7
Nyugdíjbiztosítási alap0,00,00,00,00,0
Egészségbiztosítási alap-35,3-25,7-37,2-38,3-39,8
Elkülönített állami pénzalapok53,0-8,419,918,326,9
Helyi önkormányzatok-150,-60,0-2,911,915,0
Központi alrendszer-576,1-677,3-627,8-993,6-495,6
Államháztartás-726,2-737,3-630,7-981,7-480,6
Áht a GDP %-ában-2,5-2,4-1,9-2,9-1,3
EDP-egyenleg a GDP %-ában-2,5-2,2-1,9-1,5-1,2
Forrás: költségvetési törvényjavaslat