Solymosi Frigyes 1931-ben Kisteleken született, a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát 1955-ben, majd megszakításokkal külföldön, Cambridge-ben, Berlinben, Liverpoolban és Münchenben tevékenykedett. Évekig a Szilárdtest és Radiokémiai Tanszék mellett működő kutatócsoportban dolgozott, 1984-ben lett tanszékvezető a szegedi egyetemen - olvasható a közleményben.
A kiváló tudós kutatási területe a heterogén katalízis, szilárdtestkémia, felületkémia és reakciókinetika volt. Solymosi Frigyes kémikust rendszeresen hívták rangos külföldi egyetemekre és intézetekbe vendégprofesszornak, előadókörutakat tett a világ minden táján, ott volt a neve a legtekintélyesebb szaklapok szerkesztőbizottsági névsorában. Több száz tudományos közleménye jelent meg a nemzetközi szakfolyóiratokban. Solymosi Frigyes professzort a legtöbbet hivatkozott magyar kémikusként tartották nyilván.
1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, majd 1990-től az MTA rendes tagja, 1992-től pedig az Európai Akadémia tagja volt. 1993-ban megkapta a kutatóknak adható legnagyobb elismerést, a Széchenyi-díjat. Szeged városa 1999-ben választotta díszpolgárának.
A rendszerváltás után megszaporodtak az egyetemszervezési, tudománypolitikai témákat tárgyaló írásai, de jelentős volt a közéleti publicisztikai tevékenysége is.
A közlemény szerint a szegedi önkormányzat és Botka László polgármester mély megrendeléssel értesült Solymosi Frigyes haláláról. A város saját halottjának tekinti az akadémikust, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nyílt összeesküvésről beszél Orbán Viktor, már reggel bekövetkezik
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Navracsics Tibor előhúzott egy ütőkártyát, a Balatonnál új időszámítás kezdődik

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

„Süvít, mint egy hajtómű", lemond Vucic, ha kiderül, hogy bevetették - perdöntő felvételek jöttek ki

Lehetetlen küldetésre vállalkozik a kormány a vidékiek szavazataiért?

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból

A lakótelepek a mennybe mennek, a kormány megnyomta a gombot

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!
