A politikus hétfőn tizenkét, 29 milliárd forint összértékű ppp-konstrukció kiváltásáról írt alá szerződést az érintett felsőoktatási intézmények kancellárjaival.
A közszféra és a magánszektor együttműködésében készült beruházások 2002 és 2010 között jöttek létre, "az akkori oktatásirányítás úgy gondolta, hogy az egyetemek infrastrukturális gondjait hitelből kell megoldani". Ám egyrészt az egyetemek rosszul mérték fel a jövőbeli kapacitásigényeiket, és túltervezték azokat, másrészt a magáncéges partner az egyetem kényszerhelyzete és a kormány támogatásának ismeretében túlárazta a szerződéseket.
Kapcsolódó
A fennálló ötvenegynéhány ppp-projektből hétfőn az első tizenkettőt váltották ki. A programnak lesz folytatása: huszonhatot mindenképpen kivált a kormány, de ha a többire is jó megállapodást tudnak kötni, akkor továbbiakat is kiváltanának. A magyar gazdaság eredményei ezt lehetővé teszik - mondta Palkovics.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet