Lukács Zoltán, az MSZP parlamenti képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány mindeddig azzal hárította a vasárnapi bérpótlék emelését, hogy erről először a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megegyezniük. Ez a megállapodás pedig a közelmúltban meg is született, a kabinet azonban továbbra sem akar tudomást venni erről a kérdésről - hangsúlyozta.
A korábban megszokott (száz százalékos) vasárnapi bérpótlékot a jelenlegi parlament törölte el a vasárnapi boltzárral együtt.
Doszpolyné Mészáros Melinda felidézte: arra tettek javaslatot, hogy amíg jogszabály nem születik, addig az érdekeltek munkaszerződésben vagy kollektív szerződésben az ajánlásnak megfelelő feltételekben állapodjanak meg. A feltételek között szerepel a 100 százalékos vasárnapi pótlék a kereskedelemben foglalkoztatottaknál, a havi két szabad vasárnap biztosítása, évente legfeljebb 12 kötelező vasárnapi munkavégzés, ezen túl csak a munkaadók és a munkavállalók megállapodása alapján, a gyermeküket egyedül nevelőknél pedig kizárólag a felek megállapodásával történhessen vasárnapi foglalkoztatás.
A Liga elnöke elmondta: az ajánlást megfogalmazó három szervezet kezdeményezi, hogy a kérdést tűzzék a VKF napirendjére. Zs. Szőke Zoltán, ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke az MTI megkeresésére úgy fogalmazott: nincs akadálya, hogy a törvényben rögzítettnél nagyobb bérpótlékot, illetve a jelenleginél magasabb bért fizessen az a munkáltató, amelynek gazdasági teljesítőképessége megengedi.
Ugyanakkor az elmúlt időszakban felmerült javaslatokat, illetve azok lehetséges következményeit részletesen meg kell vizsgálni, át kell gondolni, egyeztetésre van szükség a VKF tagjai között - tette hozzá.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!