György László hozzátette, a képzésben az első hónap ingyenes, ezt követően pedig a képzési költségek 95 százalékát vállalja át az állam.
Ezen felül a képzésre jelentkezők megélhetésére is nagy hangsúlyt fektetnek, ezért számukra nulla százalékos, szabad felhasználású, felnőttképzési diákhitelt biztosítanak - írja az MTI.
Az államtitkár a lehetséges célcsoportok közül példaként a turizmusban dolgozókat említette, hiszen közülük a jelen helyzetben sokan elveszítették munkájukat.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy az informatikai képzéseket nyújtó szervezetek jelezték a minisztériumnak, hogy már "békeidőben" is a turizmusból érkezett a képzéseiken résztvevők 35 százaléka.
György László a műsorban felhívta a figyelmet a vali.ifka.hu honlapra is, amely a mostani krízishelyzetben munkaügyi témákban nyújt segítséget a vállalkozásoknak.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet