Az ellenzék három jelöltje: Debreczeni József, Kránitz László és Silhavy Máté.
A 2010-ben megválasztott, kizárólag fideszes jelöltekből álló Médiatanács mandátuma két héttel ezelőtt lejárt, azonban a médiatörvény ellentmondásos rendelkezései értelmében az új tagok megválasztásáig a helyükön maradhatnak - írják a pártok.
Az Országgyűlés még tavaszi ülésszakán felállította a Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottságot, annak munkáját azonban szeptemberben a kormánypártok elszabotálták. E lépésüket azzal indokolták, hogy a médiatörvény módosítására készül a kétharmados kormánypárti többség. A törvényjavaslatot azóta sem nyújtották be, és nem szerepel az Országgyűlés őszi munkatervében sem, így kérdéses, hogy idén még vajon választ-e új Médiatanács tagokat a parlament - olvasható a közleményben.
Az egypárti Médiatanácsot hazai és nemzetközi szervezetek is kritizálták. Az ellenzéki képviselőcsoportok egyhangúlag felszólítják a kormánypártokat, hogy a médiatörvény módosításával a Médiatanácsban is garantálják, hogy az ellenzéki jelöltek helyet kapjanak a testületben.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter