Január elsejétől megváltoztatná a teljes hazai cafeteria-piacot a magyar kormány, ám hiába van már csak bő két és fél hónap addig, a Világgazdaság értesülései szerint még nem eldöntött, hogy is nézne ki pontosan az új rendszer, számos lehetséges, egymástól eltérő alternatíva merült fel a tárgyalások során. A forrásaik szerint az átalakításra több átmeneti időt kellene hagynia a kormánynak.
A lap úgy tudja, hogy a kormánynak csak a Széchenyi Pihenőkártyát favorizáló eredeti elképzelései annyiban módosultak, hogy már nem biztos, hogy jövőre teljesen megszűnne a hideg étkezési utalvány, azt ugyanis nagy valószínűséggel a Magyar Posta kezelné kizárólagosan.
A Világgazdaság információi szerint olyan változat is felmerült, hogy egy átmeneti időszakban fennmaradna a papír alapú meleg étkezési utalvány is a SZÉP-kártya mellett, de az még nem tisztázott, hogy azt is a úosta kezelhetné kizárólagosan, vagy maradhatna a pályán a most a piac szinte egészét uraló három francia hátterű cég.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek