A tavaly júniusban kibocsátott első sorozatból 430 kötvényt vásároltak meg külföldi befektetők, míg 2014. január 15. óta a második sorozatból 72 darab fogyott.
Eddig összesen 125,5 millió euró (38,9 milliárd forint) értékben adott el letelepedési kötvényeket Magyarország, a februári bevétel 8,5 millió euró volt. Januárban 38 letelepedési kötvényt adtak el, míg 2013-ban fél év alatt 430 talált gazdára.
Az ÁKK nem közli, mely országok állampolgárai vásárolták a papírokat, azonban valószínűleg többségében távol-keleti befektetők voltak hajlandók 250 ezer eurót fizetni a magyar letelepedésért. Korábbi közlés szerint csak Kínában 415 kötvény talált gazdára 2013-ban, 412 esetben már a letelepedési engedélyt is megkapták a vevők.
Atavalyi 415 után idén mintegy kétezer, egyenként negyedmillió eurós letelepedési államkötvényt értékesíthető Kínában - mondta a közelmúltban az erre a feladatára létrehozott HSSDF (Hungary State Special Debt Fund) vezérigazgatója, Lian Wang. A tervezett kétezerből idén a mai napig mintegy hetvenet adtunk el, de a holdújévi ünnepségek befejeződésével felpörög Kínában az üzleti élet - fogalmazott Wang, aki szerint a tavalyi szám féléves működés eredménye. Az alapnak jogosultsága van Vietnamban is értékesíteni, de az első évben Kínára fókuszált.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép