Annak kapcsán, hogy Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Amerikai Egyesült Államok elnökének, Kumin Ferenc hangsúlyozta, korábban, az elnökválasztási kampány ideje alatt is többször hangsúlyozták, ez a magyar kormány fő célja, függetlenül attól, hogy lesz-e változás az Egyesült Államok vezetésében vagy sem.
Kiemelte, mivel az ország vezetésének "színezete" nem változik, így valószínűleg az alapvető irányok sem fognak, viszont néhány olyan pozícióban, amely fontos Magyarország megítélése szempontjából, várható változás, ilyen például a külügyminiszteri poszt.
A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy bár politikai iránya miatt a republikánus párt közelebb áll a magyar jobbközép kormányhoz, hiba lenne az amerikai pártokat teljes mértékben megfeleltetni az európaiaknak.
Frank Tibor történész, egyetemi tanár a műsorban azt mondta, az amerikaiak megosztottak több fontos kérdés, például az államadósság, a külföldi elkötelezettség, a gazdasági helyzet és a munkanélküliség tekintetében, és ezekben a témákban nagyjából hasonló méretű a demokraták és a republikánusok tábora.
Az eddigi adatok alapján a különböző választói csoportok a várakozásoknak megfelelően szavaztak, a nők, az afroamerikaiak és a kisebbségek például inkább a demokratákra - közölte.
Úgy vélte, a republikánusok a "régi vágású, fehér, angolszász, protestáns" profilt tették jelképükké, míg Obama a mai sokszínű, multikulturális, modern Amerikát sokkal jobban képes megjeleníteni retorikájában is.
A második ciklusát kezdő Obama fő feladatának a munkanélküliség és az államadósság csökkentését, a nemzetközi katonai vállalkozások számának és volumenének visszafogását nevezte a szakértő.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére