A hódmezővásárhelyi állattartás, a makói hagymatermesztés integráció a kereskedelem állami szabályozása nélkül nehezen lesz képes arra, hogy megálljon a saját lábán - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Csongrád megyei község művelődési házában tartott lakossági fórumon mintegy százötven fős hallgatóság előtt. A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus a hozzászólók tapasztalatait úgy összegezte, nem az a probléma, hogy ne tudnánk termelni; a magyarországi gazdálkodókat a kereskedelem fosztja meg a lehetőségektől.
Lázár János közölte, az év második felétől uniós forrásból pályázatot írnak ki kisebb szárítók, magtárak építésére, annak érdekében, hogy a termelők ne legyenek kiszolgáltatva a piaci bizonytalanságoknak. Támogatáshoz juthatnak majd a kis- és közepes vállalkozások élelmiszer-ipari fejlesztésekhez, termelési, termeltetési láncok kialakításához is - tette hozzá.
Vidékfejlesztési forrásokból segítik helyi kis piacok építését, hiszen a vevőnek és az eladónak is az a legolcsóbb, ha helyben, utazás nélkül vásárolhatja meg a termékeket - tudatta a miniszter.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!