Átfogó vizsgálatot indítottak a Kúrián a devizahitelezés egyik legfontosabb részletkérdéséről, az árfolyamkockázatról - írta a napilap. Várhatóan áprilisban ül össze legközelebb az a konzultációs testület, amely a devizahitel-szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perek elemzésével foglalkozik. A grémium munkájában kúriai bírókon kívül alsóbb fokú bíróságokon ítélkező szakemberek is részt vesznek.
A 2016 óta működő konzultációs testület már bekérte az ország bíróságaitól azokat az ítéleteket, amelyekben a bírák megállapították az árfolyamkockázatról szóló kikötések érvénytelenségét és valamilyen jogkövetkezményt is alkalmaztak.
Kapcsolódó
Jelenleg e határozatok vizsgálata, a gyakorlat felmérése folyik. A testület áttekinti majd azt is, hogy a Kúria jogegységi határozatai miként érvényesülnek az ítéletekben.
A mostani vizsgálódás jelentőségét jelzi, hogy tavaly csak a Kúriára megközelítőleg négyszáz devizahiteles ügy jutott el, s ezek között szép számmal akadt az árfolyamkockázat megítélését firtató eset.
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom