A kormány úgy döntött, hogy Magyarország Bangkoki Nagykövetségének irodája nyíljon a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban, Vientián székhellyel. Erre a célra az idei költségvetésből 104,6 millió forintot kell átcsoportosítani. A jövő évi költségvetésben pedig 94 milliót kell előirányozni erre a célra.
A másik határozatban pedig úgy döntött a kormány, hogy Izrael Államban, Jeruzsálem székhellyel, Magyarország Tel-Aviv-i Nagykövetségének részeként, nem önálló külképviseletként, vízumkiadásra alkalmas külgazdasági iroda
nyíljon. Erre a célra az idei költségvetésből 604 milliót kell átcsoportosítani, míg a jövő évi költségvetés előirányzata 322 millió forint legyen.
A harmadik határozat arról szól, hogy Budapesten rendezik meg idén decemberben az Ázsia-Európa Találkozó Közlekedési Miniszteri Értekezletét, a kapcsolódó eseményekkel együtt. Ehhez 96,6 millió forintot irányzott elő a kormány, de ha ennyi nem lenne elég, akkor rendelkezésre áll további 502 millió forint.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit