A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökénél, Schadl Györgynél diplomata-útlevelet is találtak a rendőrök, amikor november 5-én elfogták a budapesti reptéren. Vallomásában azt mondta, azért kapott ilyen útlevelet a külügytől, hogy a járvány alatt nemzetközi konferenciákra járhasson - írja a 444.hu cikkében.
„Schadl György diplomata útlevele 2022. január 3-i dátummal azonnali visszavonásra került” - közölte a lappal a Külügyminisztérium, amely azonban arra a kérdésre nem válaszolt, hogy milyen indokkal adták a jelenleg letartóztatásban lévő Schadlnek az útlevelet.
Kapcsolódó
Schadl elfogásakor Dubajba tartott a felesége társaságában, akinek szintén volt diplomata-útlevele. A végrehajtói kar elnöke vallomásában ragaszkodott hozzá, hogy nem szökni próbáltak.
Völner Pál, az igazságügyi miniszter helyettese, a végrehajtói területért is felelős államtitkár és Schadl György szinte teljes nyíltsággal telefonáltak bizniszeikről, mintha egyáltalán nem féltek volna a lebukástól - írja egy másik cikkében 444.hu a korrupciós ügy nyomozati irataira hivatkozva. Schadl egyszer a minisztérium bejáratánál, az utcán adott át 3 millió forintot ajándék táskában Völnernek, máskor az irodájába vitte a pénzt egy üveg ital kíséretében.
Az ügyészség gyanúja szerint Schadl éveken át, rendszeresen, összesen 83 millió forint "jogtalan előnyt adott át" Völner Pál államtitkárnak, aki vállalta, hogy bizonyos ügyekben Schadl kérésének megfelelően fog eljárni. Ezek a kérések részben a végrehajtói álláspályázatokra vonatkoztak.
A lehallgatási jegyzőkönyvek alapján Schadl jogi egyetemi vizsgákat is intézett Völner egyik rokonának és Rogán Antal miniszter kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak is.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára